A wall street farkasa, vagy egy unalmas szürke bárány szeretnél lenni?

A wall street farkasa, vagy egy unalmas szürke bárány szeretnél lenni?

Még az érettségi bál környékén kezdődött minden, amikor András, már akkor is igazán jól öltözött fiúként, bármelyik lányt felkérhette táncolni, egytől-egyig igent mondott neki mindenki. Miklós már nem volt ennyire stílusos, ő megelégedett a lógó farmer, kedvenc bandás pulóver kombinációval. Pedig a ruházata alatt egy egyébként vicces és okos fiú rejtőzködött, de szentül meg volt győződve, hogy a ruhák nem segíthetnek.
Hosszas unszolás után egyetlen lány volt hajlandó vele táncolni, a túl molett Marcsi, akit egyébként senki nem kért fel.
Az egyetemen is hasonló felállásban folyt az életük: András zakóban és pamutnadrágban járt, még a tanárok is megjegyezték, milyen jól néz ki, pontosan tudták, ki ő, a lányok a lábai előtt hevertek, minden buliban ott volt. Miklós mindeközben nem szakított a korábban említett divatjával és mindenféle kifogással kibújt a közös bulik alól, ahol ismerkedhetett is volna. Úgy gondolta, majd jönnek a sikerek maguktól, kevéske diákmunkával megszerzett pénzét főleg nem fogja ruhákra költeni, egy férfi, ilyesmi dolgok nélkül is férfi.

Évekkel később, tanulmányaik befejezése után András vállalkozást alapított, ahol már igazi öltönyös főnökké vált. Miklós ugyan egy neves cégnél vállalt munkát, de többen néztek rá ismeretlenként az irodaházban az évek alatt, sőt sokszor egyszerűen keresztülnéztek rajta, mintha szellem lenne, a nevét tudták, mert ügyes szakember volt, de nem tudtak a név mellé megfelelő embert társítani. A lógó farmer és pulóver maradt, bár már nem bandás volt, mert egyszínűre cserélte, ez azonban nem sokat segített a megjelenésén, csak még jobban beleolvadt a szürke hétköznapokba, elvegyült teljesen a tömegben és nem akart erre költeni, hisz „azok csak ruhák”.
András szépen építette karrierjét, ott volt a legnevesebb cégek VIP vendégei között, ő lett a Wall Street Farkasa és nem sokkal később megtalálta élete párját is, aki még nagyobbat lendített stílusán, ami így védjegyévé vált.
Miklós nem akart randira járni, felesleges időpocsékolásnak vélte, úgyis csalódik, ha nagyritkán mégis elment, akkor sem aratott sikert. Ez nem tett jót önbizalmának, hamarosan meg is látszott a munkáján, a motiváció hiánya és határozott fellépésnek hiánya miatt más munka után kellett néznie. Több állásinterjún járt, ahol korábbi, érettségizős öltönyét viselte, ami már nem igazán volt rá illő. Úgy gondolta, hogy tudásáért kell alkalmazniuk őt, nem a kinézete miatt. Ám sok helyről semmilyen visszajelzés nem érkezett, még csak negatív sem. Talán még az előtt el is felejtették őt, hogy kilépett volna az ajtón.

Pár héttel később András cégénél is üresedés támadt, Miklós itt is szerencsét próbált. Személyesen András vezette az interjút, azonnal felfigyelt rá, hisz tudta pontosan, hogy milyen képességekkel rendelkezik egykori osztálytársa. Miklós, amikor meglátta Andrást, tátva maradt a szája. Egy tetőtől-talpig jól öltözött, karakteres férfi állt előtte, aki igen sokra vitte ugyanannyi idő alatt, hisz sikeres vállalkozó lett, elvette feleségül a kiszemeltjét és sikert sikerre halmoz! Ekkor tudatosult benne, hogy bizony feszeng, ami hatással van a fellépésre, aprócska borsószemnek érzi magát, így most már ő is kíváncsi a titokra, miként léphet ki az eddig jól megszokott medréből.
Az interjú után baráti hangvételben elbeszélgettek, amikor András meggyőzte Miklóst, hogy tegyen egy próbát, csináltasson egy öltönyt, meglátja, megváltoztatja az életét. Bármennyire is tűnik drágának vagy az ő szemszögéből feleslegesnek, a befektetések megtérülnek, tudását és egyéniségét ne rejtse stílus nélküli, unalmas ruhák mögé! Megfogadva a tanácsot, Miklós készíttetett magának egy szuper öltönyt és lám, hetekkel később megkapta álmai munkáját, Andrásék társcégénél lett elismert üzletember. Végre elindulhatott a siker útján! Ráadásul nem sokkal később megismerkedett egy csinos hölggyel is, akit elvett feleségül és ki más lehetett volna a tanúja, mint András, akinek köszönhetően megértette, hogy hiába rendelkezünk nagy tudással, egyéniségünket valaminek tükröznie kell és stílus nélkül nem fognak ránk felfigyelni!

Inspirációért nézd meg katalógusunkat: http://goo.gl/vIKmGs

Légy te is stílusos:

[embedyt]http://www.youtube.com/watch?v=kD_dvDr1eSs&vq=hd720[/embedyt]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Elite Fashion Öltönyház
- KEDVEZMÉNY -

- 5.000 FT

AZ ELSŐ VÁSÁRLÁSODBÓL! *
JÖHET A KUPON
A gomb megnyomásával elfogadod a weboldalunkon található Adatvédelmi szabályzatot. * A kedvezmény 25.000 Ft feletti vásárlás esetén érvényes.
close-link