Férfi arcápolás felső fokon – Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

Férfi arcápolás felső fokon - Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

Véletlenül se szeretnénk megijeszteni senkit: nem azt mondjuk, hogy foglald el az összes helyet a csajod krémei elől. Ettől óvva intenénk minden férfit, akinek még kedves az élete. Csupán fel szeretnénk hívni a figyelmet egy-két alap termékre, aminek köszönhetően a húszéves lányok is megfordulnak majd utánad. Ehhez pusztán 2-3 flakonnyi helyre lesz majd szükség.

Férfi arcápolás felső fokon - Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

A borotválkozás nyomai ellen: nyugtasd meg a bőrödet és hidratálj!

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a bőr az első számú védekezőrendszered, ami többek közt a levegőben vígan közlekedő bacik és egyéb káros szennyeződések ellen óvja meg a szervezeted. A napi borotválkozással gyakorlatilag naponta sérted fel ezt a felületet, ami elveszti az erejét, ha nem tud regenerálódni. Ilyenkor jönnek a téli időszakban azok a betegségek, amiket nem pontosan tudsz, hogy honnan szedtél össze. Ha szeretnél jó sokáig egészséges, fess és vonzó lenni, akkor szánj naponta pár másodpercet arra, hogy ezt a felületet megnyugtasd és új erővel töltsd fel. Nem mellesleg, később is érnek el a Babi Néni fejére emlékeztető ráncok. Ehhez olyan krémet vess be, amit speciálisan borotválkozás utánra fejlesztettek ki, mint a Shiseido Men Hydrate.

Férfi arcápolás felső fokon - Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

 Ha a fiatal lányok között akarsz hódítani: vedd fel a harcot a ráncok ellen! 

A férfiakon sokkal gyorsabban meglátszik az, ha a munkájuk naponta erős koncentrációt kíván. A stressz és a dehidratáltság a homlokon, valamint a szemkörnyéken megjelenő ráncok melegágya. Ameddig minimális nagyságú szarkalábbal rendelkezel, addig bőven elég, ha egy 3 in 1 hidratálót használsz, ami borotválkozás után segíti élénkíteni a bőrödet és véd az öregedés első jelei ellen. Ha már kicsit rosszabb a helyzet, akkor válassz egy szemránckrémet, mint a Clarins Men Age Control.

Férfi arcápolás felső fokon - Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

Inkább tesztelj, mint szívj!

Az, hogy melyik krém fog neked hatni, sokban függ attól, milyen típusú bőröd van. Nem mindegy például, hogy inkább fényesebb (zsíros bőr), vagy inkább fakó, érdes (száraz bőr) arcod van, vagy itt-ott a kettő keveréke (kevert bőr). A kozmetikumokon mindenhol feltüntetik, hogy az adott krémet melyik típusra ajánlják, de ez még nem jelenti azt, hogy termék nálad nem vált ki allergiás reakciót. Nagyon fontos emiatt, hogy ha nagyjából megvan, mit szeretnél, kenj egy picit belőle a kézfejedre és hagyd hatni egy napig, vagy kérj pár tesztert, amit otthon kipróbálhatsz magadon. Ez elsősorban azért lényeges, mert bizonyos összetevők komoly foltokat, sebeket okozhatnak, ha a bőröd allergiás rájuk – ami pedig sokkal látványosabb és amit sokkal nehezebb helyre hozni. Ha tudod, hogy érzékeny vagy mindenre, akkor eleve a vegán, természetes márkák fele leskelődj, mint a LUSH. 

Férfi arcápolás felső fokon - Pár tipp, hogy 40 felett is minden rendben legyen

Ne hagyd ki a szakállat sem! 

Manapság újra divatba jött a hatalmas arcszőrzet, de azt senki se gondolhatja komolyan, hogy lesz olyan nő, aki boldogan bújik ágyba egy igénytelen szakállat viselő valakivel. Ha úgy döntesz, borostát, vagy szakállat növesztesz, akkor szerezz be pár olyan dolgot, ami ugyanúgy ápolja a hosszú arcszőrzetet, mint a balzsamok és olajok a hajat. A fodrászodtól bátran kérhetsz segítséget, hogy a te típusodnak melyik lenne a legmegfelelőbb, ha pedig csak rövidebbet szeretnél, akkor keress olyan hidratáló krémet, ami a szőrt is ápolja egyben, mint a Vichy Homme Idealizer. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Elite Fashion Öltönyház
- KEDVEZMÉNY -

- 5.000 FT

AZ ELSŐ VÁSÁRLÁSODBÓL! *
JÖHET A KUPON
A gomb megnyomásával elfogadod a weboldalunkon található Adatvédelmi szabályzatot. * A kedvezmény 25.000 Ft feletti vásárlás esetén érvényes.
close-link