Pénztárca kímélő trükkök leárazáskor

Pénztárca kímélő trükkök leárazáskor

Ugyan a nőkben erősebb a hajlam arra, hogy leárazáskor össze-vissza vegyenek pár teljesen fölösleges dolgot, a férfiak is gyakran elcsábulnak egy-egy jó áron megkapható felső, vagy cipő láttán. Azt azonban mindenki elfelejti: attól, hogy valamit potom pénzért utána dobnak még el tudja költeni a teljes fizetését.

 

Pénztárca kímélő trükkök leárazáskor

 

Néhány hasznos – néhány haszontalan elve

Ilyenkor olyan dolgokra is könnyebben igent mondunk, amiket amúgy annyira nem is szeretnénk, igazából sosem hordunk és szükségünk sincs rá: csak miért ne, ha egyszer olcsó? Pedig sok fölösleges dolog egyszerre már cseppet olcsó, inkább kidobott pénz. Mivel az is igaz, hogy sok olyan darab van, aminek egyszer valóban hasznát vesszük majd, az a legegyszerűbb, ha csupán néhány dolognál (pl.: minden tízediknél) engedünk a kísértésnek, és inkább veszünk pár olyan dolgot is, ami később hasznos lehet.

 

Téli dolgok nyáron, nyári dolgok, télen

Ezzel nem egyszer jártam nagyon jól. A legtöbb divatház ugyanis a globális piacban gondolkozik, amiben benne van az is, hogy a világ egyik féltekén nyár, a másikon éppen tél van. Ezért, ha nem is nagyobb részben, de kisebb számban minden téli kollekció tartalmaz pár tavaszi-nyári darabot és fordítva. Ezek általában a következő szezon legkelendőbb darabjai, amit az adott évszakban senki sem vesz meg (pl.: egy szuper fürdőnadrágot január közepén) ezért szinte pofátlanul alacsony áron igyekeznek megszabadulni tőlük. Ezt azért is érdemes kihasználni, mert a soron következő hónapok alatt ugyanazok a darabok fognak visszatérni: teljes áron.

 

Arra áldozz, amire sokat spórolnál

Egy drágább öltöny, egy menő kabát vagy táska: ilyenkor ezekhez is a töredékéért juthatsz hozzá. Ha az egész szezon alatt vágytál egy igazán márkás ruhadarabra, akkor itt az ideje, hogy a vásárlásra szánt pénzed nagy részét abba fektesd, ami valóban a szíved álma. Ezek általában nem azok lesznek, amit minden sarkon szinte ingyen dobnak utánad, de van olyan termék, aminél a 20-40 százalékos árcsökkenés is tízezreket jelent. Egy fokkal érdemesebb – és lelkileg is jobban jön – ha ilyenkor erre a dologra fókuszálsz a fejedhez vágott olcsó cikkek helyett.

 

Vadássz a minőséget áruló multibrand üzletekben

Egy H&M póló lehet, hogy a leárazás alatt 700 forintba kerül 2990 forint helyett, de azt mindenki tudja és az a felső, vagy nadrág mindenhol szembe fog majd jönni. Azt viszont kevesen tudják, hogy az olyan üzletek, ahol általában drágább és magasabb minőségű árut árulnak is tartanak leárazást és nem ritka eset ott sem, hogy egy amúgy húszezres inghez az eredeti fast fashion áron juthatsz hozzá (5.000 – 10.000 Ft közt). A win a dologban az, hogy azért az árért, amiért vettél volna pár, pár hónapig tartó dolgot, olyan terméket vásárolsz, amit akár 2-3 év múlva is büszkén viselsz majd.

 

Pénztárca kímélő trükkök leárazáskor

 

Vásárolj céltudatosan 

Hagyj külön időt arra, hogy vásárolj és ne csak a szupermarket fele menet jusson eszedbe. Ha tudod, mit szeretnél és mennyit szeretnél nagyjából költeni rá, akkor sokkal többet fogsz spórolni, mintha jövet-menet botlanál bele egy-egy hihetetlen módon leértékelt dologba. Amikor éppen fáradt vagy, sokkal több hülyeségre lehet rávenni, mintha céltudatosan azért mennél, hogy most azzal fogsz foglalkozni, hogy feltöltsd a ruhatáradat. Elsőre talán hihetetlennek tűnik, de ha kiszámolod, hogy csak 3000 forintot költesz minden nap valami olyan darabra, ami majd áll a szekrényben, azzal tulajdonképpen elköltöd egy kellemes, tóparti hétvége árát is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Elite Fashion Öltönyház
- KEDVEZMÉNY -

- 5.000 FT

AZ ELSŐ VÁSÁRLÁSODBÓL! *
JÖHET A KUPON
A gomb megnyomásával elfogadod a weboldalunkon található Adatvédelmi szabályzatot. * A kedvezmény 25.000 Ft feletti vásárlás esetén érvényes.
close-link